HTML

Átváltozásaink

Friss topikok

Archívum

Felébred az álom, avagy Walter Mitty felemelkedése - 2. rész

2014.05.15. 23:57 Nemvagyegyedul

 

 

Spoiler alert 2: Az írásban utalások találhatók a Walter Mitty titkos élete című film részleteire és befejezésére.



A rendhagyó elemzés első részében megosztottam az előfeltételezést, miszerint ez a film, ha szimbólumokon keresztül is, de visszatükrözi a világ felszíni és mélyrétegeiben zajló átalakulást. Sőt, biztatást és reményt is nyújt azoknak, akik erre az üzenetre nyitottak, hogy ne mondjam, fülük van a hallásra.

 

Lássuk tehát a kulcsokat, amelyekkel Stiller mester (akinek ezért az alkotásért minden előző filmje megbocsáttatik) dolgozott.

 

A Mátrix című filmre manapság mint klasszikus ““ébresztő” mozira szokás hivatkozni. Alaptézise, hogy konszenzusos valóságunk egy kvázi börtönként funkcionáló illúzió (ld. előző bejegyzés), amelyből azonban igenis létezik szabadulás. Erre a filmre utal Stiller több helyen - hol finomabban (ld. a három említett öltönyös rosszfiú), hol pedig turbó üzemmódban (a főszereplő egy kék és egy piros autó közül választ, az utóbbit, ezt Mátrix-ismerőknek nem kell lefordítani: az álom helyett a valóságot, a “felébredt” állapotot, egyfajta magasabb tudatosságot. Beállítottság kérdése, ki hogyan nevezi - és hogy pontosan mit ért alatta.)  

 

Tehát, az alaphang Stiller által ilyeténképp megadatván. Most már tudjuk, hogy a filmben tudatosságunk dimenzióit fogjuk érinteni. Már csak az a kérdés, milyen mélyre megyünk a nyúl üregébe.

 

Nos, úgy tűnik, elég mélyre.

 

Először is, Walter Mitty a filmben ébren álmodik: mégpedig a valóság és az álom közti bármiféle átmenet nélkül. Hirtelen itt vagy éppen ott találja magát Az egyik dimenzióban mindenre képes szuperhős, a másikban szárnyaszegett és esendő. De van olyan jelenet is, amelyben ez a két én egyszerre van jelen és az egyik egy üvegfalon keresztül nézi a másikat. Annak, aki érezte már egy másik, magasabb frekvenciájú valóság beszűrődését a jelenlegibe, ezek a képek kell, hogy mondjanak valamit! Az egyik valóság statikus és lineáris, sűrű és rideg: azonban a másikban minden csodálatosan folyékony tud lenni, az élet szörfözéssé válik a hullámokon, az egyik pontból nem, legalábbis nem logikusan következik a másik. Az utóbbi maga a tökéletes flow-élmény. Pontosan ezekre az élményekre utalhatnak a hirtelen váltások a filmben: a film vége felé már egyre inkább a flow válik Mitty valóságává. És itt kezdődik az, amiért biztató és reménykeltő ez a film. A csúcsponton ugyanis megtörténik a transzmutáció, a főhős felemelkedése: az addigi hitetlen és félelmekkel teli, az eseményeket passzívan elszenvedő Mitty helyét átveszi a teljes fényében ragyogó, szuperhős énje.

 

De eddig a pontig még sok elszórt utalás-morzsát össze kell szednünk és eközben az értelmezésben bizonytalankodókat a film méretes kikacsintásokkal segíti tovább. Stillernek nem voltak elég jók a filmhez a világ egyik legjobb magazinjának, a LIFE-nak az eredeti archív címlapjai, így hát új címlapokat és plakátokat gyártatott le, jelezvén, hogy azoknak szerepük van a teljes kép megértésében. (Ezek egyébként címlapra nem került, de valódi LIFE-fotók). A szóbanforgó LIFE-borítók a filmben tulajdonképpen a megértést segítő, támogató üzenetek. Az egyik ilyen kreált címlap-plakát a szerkesztőségben, láss csodát, épp egy szörföst ábrázol! És ha bárki azt hinné, véletlenül, hát Mitty laborjának írósztala fölött máris megtaláljuk a második hullámlovast ábrázoló fotót.

 

Mit tudhatunk tehát ennél a pontnál a történetben? Azt, hogy hamarosan véget ér a háromdimenziós élet (LIFE), hogy valamiféle szortírozás kezdődött az emberek között (ld előző bejegyzés) és eközben Mitty egyik valósága egyre inkább elkezd beszivárogni a másikba.

 

Itt jegyzem meg, bár erős ingerenciám van rá, nem szeretném szájbarágni a film összes hivatkozását, elvéve a misztérium felgöngyölítésének (hm, ez lehet, hogy képzavar…) teljes élvezetét. Ez vonatkozik a plakátokra is, úgyhogy csak néhányat ragadnék ki közülük, önkényesen.

 

Már az elején premier plánban láthatjuk azt a címlapot a lift mellett, amelyen háromdimenziós szemüveget viselő nézők ülnek egy amerikai moziban. Már megint a 3D. Ráadásul mozi, ami kicsit olyan mint egy álom, hiszen mozinézőként tevőlegesen nem tudjuk befolyásolni a cselekményt...akárcsak Mitty egyik párhuzamos valóságában. De mindez, ha akarom, már a múlté, hiszen a címlapon ott az évszám: 1952. Pörgessük tovább a borítókat és már itt is a következő mozi, mégpedig autós szabadtéri: platós kisteherautókból nézik Charlton Heston-t az ‘58-asnak “eladott” címlapon. A színész Mózest alakítja a Tízparancsolatban és széles mozdulattal épp a Vörös-tengert választja ketté a jelenetben. (Az elválasztás mint motívum egyébként is végigvonul az egész filmen, a szerkesztőség szimbolikus leépítésétől Mitty váltakozó személyiségein és világain keresztül a Sean után folytatott világkörüli hajszáig, aki mindig épp Mitty orra előtt válik köddé.) Ezeknek a LIFE címlap-plakátoknak önmagukban semmi értelme, kizárólag, ha egyfajta kódoló rostélyként ráhelyezzük őket a film cselekményére és a puzzle ekképpen összeáll. Azaz, dimenziók, valóságok kettéválása, melyből az új továbbra is tartalmazni fogja majd a régit (a Szakállasok ugye maradnak), de van egy pont, ahonnan a választás már rajtunk áll, melyikben akarunk tartózkodni. (Ezt az elválási pontot fogjuk mindjárt részletesebben tárgyalni.)

 

Az ál-címlapok közül jónéhány továbbira is rá lehet keresni a neten, ajánlom mindenkinek, jó móka lehet egy ilyen nyomozás, ha valakit érdekel a dolog. Addig is gyorsan kiemelném még közülük a John Lennon-t, valamint a Gandhit ábrázolókat, akik egyfajta “farkasok közé előreküldött bárányokként”, korukat megelőzve hozták el munkásságukkal egy magasabb tudatosság (ha tetszik, dimenzió) ígéretét - ismét csak azét, amelyről a film értelmezésem szerint szimbólumrendszerén keresztül végig beszél nekünk.



Utolsóként említem a címlapot a Himalájával, mert ez átvezet minket a film kulcsjelenetéhez. Mitty kétszer szerepel hegymászóként a filmben, először éber álmai egyikében (eredetileg “az emberi Szellem határait próbára téve”, a magyar szinkron sajnos ezt - sem - adja vissza), másodszor azonban már elkezdi átlépni az álom és addigi önmaga határait és valóban elindul a Himalájába. Hogy minek és egyáltalán mit keres ott: ebben rejlik a film lényege.

 

Mitty tehát a Himalájába indul, hogy megkeresse Sean-t, a fotóst. Itt, a csúcsponthoz közelítvén érezzük talán a legerősebben, hogy valami egészen nagy és jelképes dolog történik. Azt ugye tényleg senki nem gondolhatja komolyan, hogy életszerű lenne a következő. Egy hivatalnok, frissen megtalált kalandvágyból nekiindul a világ legnagyobb hegyláncának, hogy ott felkutasson egy embert (mindkét szó szándékosan dőlt betűvel), visszaszerzendő egy tárgyat, aminek elvesztése miatt nem mellesleg már amúgy is rég kirúgták - tehát az egész misszió lévén tét nélküli? Épp csak nem villog  a jobb fölső sarokban: vigyázat, szim-bó-lum-ok!!

 

Mert hát, páldául ki a csoda ez a - Sean Penn által alakított - Sean, a fotós? Nos, először is Walter Mitty ezer-pont-nullás, tökéletes változata. Karaktere mindent tartalmaz Mitty erényeiből és semmit a gyengeségeiből. Walter évtizedek óta halogatja, hogy hátizsákkal nekiindul a világnak, Sean pedig eközben folyamatosan a világ különböző pontjain bukkan fel. Mindig máshol, tűzhányók krátereiből úgy ugrál át hegycsúcsok tetejére, ahogy más átszáll a földalattin. Nem ismer semmilyen félelmet. Személyesen ugyan még soha senki nem látta, képein elrejtett jeleken keresztül üzen. És - egyáltalán nem utolsó sorban - fotósként a fények és árnyak nagy mestere. Bár mindketten fényképekkel dolgoznak, de míg Sean alkotja, Mitty csak előhívja, tehát értelmezi azokat, negatív formátumban. Sean az omniprezens, omnipotens, azaz mindenütt jelenvaló és mindenható érzetét kelti bennünk, tehát minden szempontból isteni tulajdonságokkal felruházott lény. Hol is akadhatna rá végül főhősünk, ha nem a szent Himalája tetején - melynek egyik hegyén a hinduizmus szerint maga Síva isten is lakik?

 

Innen már minden csak jelkép. Mitty útja a Himalájára nem más, mint saját - sőt, továbbmegyek, az Ember - spirituális értelemben vett felemelkedésének parafrázisa. Az aktív, vagy épp tudatalatti keresést Sean-Síva után a magasba vezető hosszú, lelkileg és fizikailag egyaránt megpróbáló “csúcstámadás” szimbolizálja. A nemritkán gyötrelmes testi-lelki (át)változásokat is megélő ember érti ezeket az analógiákat, ahogy azt is, miért írja Mitty egy bizonyos “magasságot” elérve naplójába a hegyen: egyedül vagyok, innen már magamnak kell továbbmennem. Nem kell ahhoz manapság spirituális praxist végezni, hogy ezeket a változásokat átélje, érezze az ember: ilyen időket élünk. Sokan még nem is tudják, hogy éppen megélik ezeket. Minden ember másképpen éli át a keresést, a csúcstámadást, majd az önvalójával, a valódi természetével, (felsőbb énjével, az Abszolúttal, stb.) való találkozást is. Egyvalami tűnik talán végül elengedhetetlennek ehhez a találkozáshoz, derül ki gyönyörűen a filmből is: a keresés feladása. Mitty is akkor talál “Sean”-ra a hosszú menetelés után, amikor épp nem keresi őt, a leghétköznapibb tevékenység által elterelve: éppen mobiltelefonál.

 

“Téged kerestelek”- mondja Mitty Sean-nak. Itt, a csúcson, a találkozás által megtörténik a főhős átlényegülése, a transzmutáció. A csúcsról visszatérő Mitty már jobban hasonlít Sean-ra, mint arra a Walter-re, aki eredetileg elindult. Mitty már nem álmodik ébren: minden ízében tökéletesen jelen van az élet számára. “Rocksztárba oltott Indiana Jones” - mondják most róla és valóban: úgy tűnik, mintha eleve kalandra és alkotásra született volna. A LIFE-ra szabadított krízismenedzsereknek nincs többé hatalma fölötte: bár látszólag kirúgják, mégis az az érzésünk, hogy ő az egyetlen, akinek örök és biztos helye lesz a LIFE/ Életnél. Sőt, magának az Életnek a címlapjára kerül és egy teljesen spontán, elvárások nélküli pillanatban végleg összeforr azzal. Ahogy Sean mondja: ez a kép maga a kvintesszencia. Valahogyan inkább érezzük, mint értjük, hogy valóban ez a pillanatkép, a Most allegóriája, a Magnum Opus. Mitty itt visszavonhatatlanul elnyer  valamit, amit sokféleképpen nevezhetünk, akár megvilágosodásnak, vagy örök életnek is. A lényeg nem az elnevezés, persze.

 

Azt hiszem, bekezdéseket írhatnék még a szimbolikáról, a végig Mitty farzsebében lévő tárcáról, a karon ülő sólyomról, az anya zongorájáról, a kísérőzenéről, egyebekről: elképesztően komplex és nyitottságunknak megfelelően akár többszörös értelmezési síkot kínáló filmről van szó, a felszín alatt. De szeretnék Neked, az Olvasónak is hagyni a felfedezés izgalmából, a rácsodálkozás öröméből.



“Jön a hajnal, nyisd ki a szemed” - énekli mindeközben José Gonzalez a főcím alatt.

 

 

 

Címkék: himalája felemelkedés apoteózis Walter Mitty magnum opus