Szeretettel üdvözöllek, elöljáróban néhány szó magamról és e blogról.
Magamról talán annyit, hogy nem vagyok én sem tanító, sem mester, csak egy átlagember, aki hosszú-hosszú évekig maga is minden nap egy hamis tükörbe nézett: félszívvel kapaszkodott az anyagi valóságba, miközben öröklött és személyesen átélt traumákkal azonosította magát és fájdalmasan valóságosnak tűnő hiedelmekből huzagolt villanypásztorral vette körül a saját életét. Amíg egy napon meg nem rengett ég és a föld és ez a hamis tükör le nem esett a falról, darabokra nem tört és a villanypásztorban áramszünet nem keletkezett. Erről a szimbolikus földrengésről, mely úgynevezett ébredésemet, vagy annak kezdőpontját jelentette, a későbbi bejegyzésekben majd részletesen is tervezek írni. Még ha a spanyolviaszt nem is találom fel, a megosztás, a bátorítás a célom: segíteni másoknak is megérteni, hogy nem, nincsenek egyedül és nem, nem bolondultak meg (oké, ha a belső hang azt diktálja, hát kérj róla papírt, hogy megnyugodj, minden rendben veled: bevallom, én is ezt tettem annak idején). És nem “égtek ki”, csak azért, mert változnak és a világuk változik és esetleg már nem akarják állásinterjúkon az 5 legrosszabb tulajdonságukat felsorolni és ostoba kérdésekre válaszolni és teljesítménymenedzsment rendszerekben, meg hasonlókban részt venni, ha egyszer azt érzik, hogy nem ez a dolguk az életben. Hiszem, ha megosztjuk a változás során szerzett tapasztalatainkat és kapcsolódunk egymáshoz, már van értelme. Sőt, ennek van csak igazán. Bár a folyóba mindenki egyedül lép, legalább mégsem érzed azt, hogy egyedül úszol az árral szemben. Néha ez a változás, amin most oly sokan átmegyünk, nagyon megterhelő tud lenni: ennek elfogadása szintén a folyamat része. De ne szaladjunk ennyire előre.
A világban egy mély, rendkívüli erejű és egyre gyorsuló változás zajlik, amely az egyes emberekre és - ezen keresztül - a minket körülvevő valóságra, annak érzékelésére egyaránt gyökeres átalakító hatással van.
Ezt a blogot azoknak írom, akik élik, tapasztalják ezeket a változásokat.
Meggyőződésem, hogy bár ezek az átalakulások természetesen a felszínen, azaz az anyag szintjén is tetten érhetők (gondoljunk csak például a gazdaság rendszerszintű válságára vagy a környezetünk globális állapotára), teljes valójukban csak egy ennél is nagyobb rendszer részeként, spirituális vonatkozásaikkal együtt értelmezhetők, ragadhatók meg. Valódi, legősibb önesszenciánk egyfajta hibernációból ébredő Houdini-ként évezredes rétegek alól szabadul fel éppen, egyebek mellett a külső környezet kényszerítő és sürgető nyomásának szó szoros értelemben roppantó ereje hatására. Hatalmas energiák törnek utat maguknak, a külső világban és egyénben egyaránt: az egyik segíti a másik ébredését. Hiszen amint bent úgy kint is, ugyebár...
Tehát, ezt a blogot azoknak írom, akik érzékelik ezeket a változásokat.
Akik már tudják, hogy a gazdasági válságnál valami sokkal mélyebb zajlik a világban. Akik kezdenek ráébredni egy, az eddiginél kiterjedtebb, új és gyakran mágikus valóságra és lassan (vagy éppen villámgyorsan) megváltozik az egész életük. Akik még mindig néha érteni és nem csak érezni akarják ezeket a változásokat - és ez persze nem sikerül nekik. Akik elkezdtek érzékennyé válni saját és környezetük energiáira. Akikkel épp csak elindult a változás hullámvasútja és talán ijedten konstatálják, hogy visszafelé már nem vezet út. Akik ráfekszenek az élet hullámaira, de az akár ezredszer is ledobja őket (és emiatt aztán azt hiszik, hogy valamit rosszul csinálnak). Akik már kint vannak néhány örvényből és lassan rutinos szörfössé válnak az új vizeken. Akik - látszólag maguktól, látszólag külső hatásra - épp csak elhagyták az eddigi komfortzónájukat. Akik (újra)felfedezik a hála jelentését, kezdve meglátni az apró csodákat minden pillanatban. Akik hosszú évek számkivetettsége után újra szerelembe esnek az élet ízeivel, színeivel, illataival és emlékeivel és most úgy érzik, végre hazatértek. Akik úgy látják, az eddig átélt szörnyűségek új értelmet nyernek. Akik úgy érzik, elakadtak az átalakulásban. Akik épp valamilyen válságban vannak és most a megoldáson töprengenek. Akik már tudják, hogy a Most kapuján át bárhová eljuthatnak. Akik már megértették, hogy a valódi hitnek a valláshoz semmi köze. Akik már teljesen átadták magukat a változás sodró folyamának és most tanulnak elengedni. Akik most ölelik magukhoz újra a rég elhanyagolt, bennük élő gyermeket... Akik új barátokat szereztek és akiket a régiek talán bolondnak néznek, kinevetnek. Akik már érzik, a régi életük nem vezet sehová. Vagy akiket esetleg elkezdtek gyógyszerekkel kezelni, csak mert többet érzékelnek a világból, mint az “orvosuk”.
A világban ez a korszakhatárt jelző változás egyre gyorsul. Az utak kifelé, a külső megoldás felé minden irányban lezárulnak. Nem maradt más járható út, csak a befelé vezető.
S mivel mindenki egyedi belső utat jár, van, aki például pszichiáternél, van aki jógában, meditációban, önismereti munkában keresi a megoldást, mások a csillagoktól, megint mások - legalább is egyelőre - még az intézményesült vallásoktól várnak válaszokat. Ők már mind belegázoltak a vízbe, de sokan még nem merik elengedni a guru, tanító, mester kezét és ráfeküdni a sodrásra. (A többiekről, akik a parton állnak és egyelőre még mindig a régi csónak tizedszeri újrafestésével vannak elfoglalva, egyelőre nem szólunk: a dagály az ő bárkájukat is vízre teszi majd előbb-utóbb.)
Tényleg nem maradt már semmi állandó, csak a változás. Nézzünk körül, hányan küzdenek életrengető krízisekkel a környezetünkben mint például egészség, családtag, vagyon elvesztése, egész eddigi világukat felforgató spirituális ébredés. Esetleg épp az, aki e sorok elolvasása után belenéz majd a tükörbe. Gondoljunk csak az elmúlt egy esztendő hazai “megvilágosodási” hullámára, amely a hírek szerint - keress csak rá - politikust, betegségből felépült nagyvállalkozót, médiacelebet sem hagyott érintetlenül - mindez "véletlen" lenne...? Ugyanígy, egy globális válság kellős közepén, látszólag minden józan ész ellenére, egyre többen hagyják ott addig “biztosnak” tűnő (és valójában persze ugyanennyire lélekdaráló) állásukat valamilyen multi- vagy állami cégnél és vetik bele magukat az ismeretlenbe: gyakran azt sem tudván, mit fognak majd csinálni.
Csak azt, hogy azt biztosan nem, amit eddig.
Hiszem, hogy a világ ebben a korszakvégben, és/vagy -kezdetben éppen ezért ilyen kaotikus, amilyen: hogy kikényszerítse belőlünk, emberekből a belülről érkező, valódi válaszokat és ezen keresztül evolúciónk következő lépését, a magával és az őt körülvevő Mindenséggel tökéletes harmóniában élő ember megszületését. Ez a hibátlan harmónia maga az egységre ébredés, amelyben minden - így például a külső és a belső valóságunk is - elválaszthatatlan egymástól.
A mások szájából elhangzó “igazságokat” elhinni többé már nem elégséges, az eddigin túlmutató, ha tetszik, transzcendens valóságot mostantól élnünk, tapasztalnunk kell, hogy a valódi válaszokhoz jussunk. Mert a keresés felgyorsult, a “ki vagyok valójában”, “mi a dolgom ezen a világon”, “hogyan lehetek boldog” itt izzik a levegőben, a közös tudatban erősen és tapinthatóan - a válaszokért késznek kell állnunk mélyre alábukni és levegőnk fogytán újra merülni.
Csodálatos és rendkívül kalandos utazás előtt állunk úgy is mint lelkek és úgy is mint emberi faj. Az úticél valódi önmaguk felfedezése. A hajnal pirkad, a horizont távoli, de az útirányt nem téveszthetjük el, - ha tetszik, a sötétből a fény felé -, útravalónak pedig soha ki nem fogyó hitet, bátorságot és szeretetet kapunk. Amikor csak kérünk.
Ezek a sorok is ugyanebből az útravalóból születnek, fogyaszd őket e szerint.
És tudd, soha nem vagy egyedül.
