HTML

FOGSÁGRÓL ÉS MAGÁNYRÓL

2020.08.03. 14:17 Nemvagyegyedul

 

"Fogságba születni" azt jelenti: nem ismerni a ketrecen túli világot. A cirkuszi oroszlán hiányérzetét az okozza, hogy bár sosem látta, legbelül valahogy mégis emlékszik a szavannákra.

Gyakorlatilag mindannyian fogságba születünk itt a Földön. Nem ismerjük a belső teljességet, az önmagunkhoz kapcsolódás érzését, sem az ezekhez vezető utat. Az oroszlánhoz hasonlóan, elszakítottságunk sebe mégis ott lüktet bennünk. Fogságba születünk, mert ez a világ nevet ad az érzéseinknek, már azelőtt, hogy először megtapasztalhatnánk őket. Mert "boldogságunk" definícióját csalóka teljesítmény indikátorokhoz: "barátok", követők számához, párkapcsolathoz, családhoz köti - és ki kárhoztathatna minket, ha viszonylag hamar elhisszük neki, hogy ez így rendben is van. Megpróbáljuk hát a lehetetlent, kívül meggyógyítani a belső sebet.

A fogságba született ember egyik legeltagadottabb, legszégyelltebb és megvetettebb érzése ezért a magány. Veszélyes üzenetet hordoz, baljós emlékeket ébreszt: hiszen aki egyedül van, az szerethetetlen, gondolják sokan. A magány sikertelenségünk stigmája. Így aztán, amikor teljességünket egy, vagy több másik emberben keressük, talán szerethetőségünkről is igazolást kívánunk nyerni, a világban való életképességünk útlevelét, unalmunk feloldását, életbizalmunk elvesztéséből eredő félelmeink elűzését és ki tudja, mit reméljük a magány érzésének kerülésétől, eltaszításától.

A fogságba született ember képtelen a végtelen perspektívájából tekinteni érzéseire, így a magányt is csak a kapcsolódó gondolatain keresztül tudja meghatározni, megélni. Nem úgy, mint egy információ csomagot, egy energiát, egy ősi üzenetet, talán emberi létünk kezdetéről, vagy még azelőttről. Pedig aki volt már magányos valaha párkapcsolatban, házasságban, családban, az tudja, hogy amíg valamiképp megítéljük a magány érzését, addig meg fogunk ítéltetni a magány által: az érzés szenvedéssel teli fog visszatérni hozzánk. Amíg túl akarunk lenni rajta, el akarjuk fedni, kerülni, intellektuális mázzal festjük át, addig többé vagy kevésbé, de meg fog határozni minket.

Az Élet hihetetlen csodákat tartogat a fizikai test számára és ennek kétségtelen koronagyémántjai közé tartozik a másik ember ölelése, mosolya, érintése, vagy az intim együttlét. Az ember alaptermészetét illetően társas lény, ezt senki sem vonja kétségbe. A kérdés, mint mindig, hogy felismerjük-e a hiányban, így például a magány köré kerített szenvedésünkben, túl az önsajnálaton, túl az önostorozáson, az Élethez magához való viszonyunkat, mint érzéseink végső mozgatórugóját. Hajlandóak vagyunk-e szembenézni a magány témája által életre hívott belső Gólemmel, és át tudunk-e törni rajta, elsősorban magunkért és persze azokért, akikkel megosztjuk az életünket. Hogy ne tőlük várjuk, ne bennük keressük mindazt a vígaszt és enyhülést, amit magunknak megadni és megengedni elfelejtettünk, vagy soha nem is tanultunk meg.

Itt az ideje végre kinyitni a ketrec ajtaját!

 

A képen a következők lehetnek: túra/szabadtéri

komment

Címkék: ébredés coaching visszatérés MÁTRIX

süti beállítások módosítása