HTML

Átváltozásaink

Friss topikok

Walter Mitty titkos üzenetei, avagy a szakállas dimenzióváltás

2014.05.12. 22:34 Nemvagyegyedul

 

Spoiler alert: Az írásban utalások találhatók a Walter Mitty titkos élete című film részleteire és befejezésére.

 

Eredetileg egy másik posztot terveztem mára, de ez a mostani az utolsó pillanatban valahogy elé kéredzkedett. Cserébe egy helyett mindjárt két bejegyzés lesz belőle.

 

Ahogy a köszöntőben is írtam, ez a blog a világban és bennünk, emberekben zajló átalakulás - elsősorban spirituális - aspektusait érinti. Tehát például nem egy filmblog. Most mégis egy filmről lesz szó (talán nem is utoljára), mert úgy gondolom, megfelelő megközelítéssel rengeteg biztatást, sőt, vígaszt találhat benne a már tudatosan, vagy csak úgy átalakuló ember. A gyakorló “spirik” azt mondanák, ez egy igazi rezgésemelő film. És igazuk lenne. Még inkább így van ez, ha egy kicsit mélyebbre ásunk a jelentés-rétegeiben.

 

Előtte azonban egy gyors zárójeles kitérő.  

 

(Az úgynevezett “alternatív média” egyik kedvenc témája a háttérben ügyködő hatalmi csoportok tevékenysége. Nem szeretnék most sem pro, sem kontra ezen elméletekkel részletesen foglalkozni. Egyébként is nyilvánvaló, hogy a történelem során, ha egyedek egy csoportja a többieknél hatékonyabb - mentális, gazdasági, katonai vagy akár spirituális - eszközök birtokába jutott, ezt felhasználva azon melegében elkezdett uralkodni a többségen. Mígnem az elnyomók által kialakított keretrendszert az irányítottak egy idő után sajátjuknak érezve, jobbat nem ismervén, maguk kezdték azt tovább működtetni, immár önszántukból. Egy ilyen keretrendszer, egy önálló életre kelt komplex tudati-érzelmi-önkorlátozó program (nevezhetjük mátrixnak) az is, amelyben jelenleg élünk, amelyet fenntartunk-működtetünk. Ennek a programnak a “rendszergazdái” akár utcai felvonulásokat is rendezhetnének: Elnyomó Titkos Társaságunk Köszönti Önt feliratú transzparensekkel, az emberek többségéből ez semmilyen reakciót nem váltana ki. Személyük különben is lényegtelen már.

 

Ami láthatóan többeket érdekel, hogy ezek a titkos társaságok elnevezésükből adódóan, a gyanú szerint szeretnek eltitkolni dolgokat a naiv többség elől. Valóban így van ez? Lásd zárójeles okfejtésem: valószínűleg igen.

 

De akkor, kérdem, kik állnak azok mögött, akik nem eltitkolnak, hanem épp ellenkezőleg, nyilvánosságra hoznak, megosztanak, önismeretet és reményt ébresztenek az emberekben?

 

És itt most nem a nagy kiszivárogtatókra, a Wikileaks-re, vagy Eric Snowden-re gondolok. Hanem konkrétan Hollywood-ra, az álomgyárra, amely a közvélekedés szerint a tudatbefolyásolás és -kondicionálás globális fogalomirányító terme. Zárójel ezzel bezárva.)

 

Köszönöm, hogy idáig elolvastad, mert innen máris ráfordulunk a témára. Szóval, akkor most hogy is van ez? Mert ha elfogadjuk, hogy Hollywood parancsra dagonyáztatja a világ filmfogyasztó lakosságát a beszűkült tudatosság sárgödrében, akkor kik és hogyan hagynak ugyanott jóvá olyan filmeket, mint például a….

 

Walter Mitty titkos élete?

 

Ugyanis ez a film nem eltipor és nem dagonyáztat, épp ellenkezőleg:, egyszerűen fogalmazva, reményt és vigaszt nyújt. Pont. Továbbmenve: már az reménykeltő, hogy egyáltalán léteznek ilyen filmek. Megosztanék ezért néhány, szubjektív értelmezésem szerint fontos üzenetet a Walter Mitty titkos életéből, hátha ezek az Olvasót is újabbak keresésére bátorítják.

 

A háttérsztori dióhéjban: a legkevesebb, amit az alaptörténetről elmondhatunk (a film egy 1947-es elődjének újraforgatott változata), az, hogy egyszerű. Egy nagy magazin fotólaborjának munkatársa elveszít egy rendkívül értékes negatívot, hogy a világot körbejárva végül újra megtalálja azt. A film végére az álomvilágban élő kisemberből az álmait élő kalandor válik.

 

És most nézzük, mit is akarhatott vajon még mondani a költő...

 


A “3 dimenziós Élet vége” és a Mátrix öltönyösei szakállban

A film talán legszembeötlőbb allegóriája, hogy a cselekmény a LIFE (azaz ugye, ÉLET) magazinnál játszódik. Az újjászerveződő LIFE/Élet adja a történet hátterét és a cselekmény helyszíneinek egy részét. A nyomtatott kiadás ugyanis mostantól bezár és helyét az online verzió veszi át. Mi is jut eszünkbe egy nyomtatott kiadásról? Például, hogy kézzelfogható,, háromdimenziós,...nos, gondoljon csak  bele mindenki maga, de innen már extra szájbarágós leszek: a film tulajdonképpen szó szerint utal a három dimenziós élet végére.

 

Már a film elején megtudhatjuk tehát, hogy a LIFE, (innentől: Élet), ahogy eddig ismertük, megszűnik létezni. A helyét egy új, korszerűbb Élet veszi át. Legalább is ezt ígéri egy öltönyös executive managerekből álló háromtagú csapat, amely máris megkezdi az átszervezést, a munkatársak kiszortírozását.

 

Mert, mondják, az új Életbe nem léphet majd be mindenki.

 

A döntőbírák tehát hárman vannak. Mindhárman szakállasok. Egyből annyira ismerősnek tűnnek, három öltönyös pacák, gépies-részvétlen stílussal, csak nem ugrik be egyből, honnan, mert a szakáll kicsit bezavar. Vegyük hát el és tegyünk fel helyette napszemüveget: hát persze, Brown, Smith és Jones ügynökök a Mátrixból. És nyilván nem véletlenül.

 

Az elrejtett utalás kontextusában segít megérteni a Szakállasok későbbi szerepét a film során. Hármasuk magát - a bevezetőben már említett - mátrixot szimbolizálja. Az öröklött külső és belső rendszerek által zsigereinkbe kódolt ítélkezést önmagunk és minden más felett, a komplexusokat, a hiedelmeket, az egzisztenciális és halálfélelmet, a jövő téveszméjét, a szenvedést, vagyis a gondolatainkat, amelyek mind-mind a hálón belül tartanak minket, és amelyek azonnal büntetnek, mindahányszor megpróbálnánk kitörni belőlük. S amelyekből Mitty is folyamatosan próbál kitörni: a filmen ez úgy jelenik meg, hogy kezdettől látványos küzdelmet folytat a szakállas menedzserek vezetőjével.

 

A film talán egyik legerőteljesebb fordulata, hogy a Szakállasok döntenek arról is, ki léphet be az új Életbe. Az általuk megjelenített mátrix, azaz az élethez kapcsolódó kondicionáltságunk, elvárásaink, önkorlátozásaink rendszere dönt tehát arról, megnyílik-e számunkra egy új Élet, vagy mondhatjuk akár: egy élet az Újban. Kérdés, hogy mennyiben lehet új az az élet, amelyről maga a mátrix dönt? Pontosan annyira, amennyire az Olvasó most már sejti is: a film végén kiderül, hogy a szakállas menedzserek bizony ott ülnek az új LIFE magazinnál is (noha eredetileg azt ígérték, csak az átszervezésre maradnak!) Az öltönyösökön kívül egy munkatársat sem látunk az épületben. Ugye milyen csodálatos..? Hiába a változások ígérete, ha azok mindig csak a jövőben jönnek majd el! Ha még messzebb akarnék menni, azt mondanám: ez a jelenet a magukban tanácskozó öltönyösökkel nem más, mint az elme elképzelése a megvilágosodásáról.

 

A Walter Mitty menedzsereinek egyen-szakálla még jobban ráirányítja a figyelmet egyediségük teljes hiányára és egyben persze hangsúlyozza a világot emberemlékezet óta irányító maszkulin, férfias energiák jelenlétét is. Ez egy igazán macsó, agresszív és pökhendi stílusú Mátrix-kommandó! (Azaz, pont olyan genyák, amilyen az elménk tud lenni velünk). Kifogástalan szabású öltönyük a belsővel szemben a külső világ, a külsőségek felé forduló figyelmet jelképezi, miközben a többi szereplő általában egyszerű ruházatot visel. És míg a Walter Mitty menedzserei, akárcsak a Mátrix ügynökei, mind férfiak, addig a főhőst segítő karakterek - az erősen feminin online randis diszpécser kivételével - egytől egyig nők.

 

Sean, a fotós pedig már egy teljesen más lapra tartozik, róla a következő részben külön szólunk.

 

 Második rész

 

 


komment

Címkék: spiritualitás Hollywood rejtett üzenet Walter Mitty

süti beállítások módosítása